Homoródmente

Homoródmente, Homoródok vidéke természeti és néprajzi kistáj a volt Udvarhely vármegye délnyugati részén. Területe 560 km2, lakossága 1996: 19.339 fő. A Nagy- és a Kis-Homoród folyók hosszanti völgyeiben meghúzódó falvak településfüzérként nyújtózkodnak. A Nagy-Homoród teljes hossza 59 km (Hargita m-ben 36 km), a Kis-Homoródé 46 km (Hargita m-ben 36 km).

Közigazgatásilag: Szentegyháza város, Kápolnásfalu, Lövéte, Homoródalmás, Homoródszentmárton és Oklánd község és ezek 22 faluja tartozik hozzá.

Vízrajzilag az egykori Udvarhelyszék területéből a Homoródmentéhez tartozik Ége, Székelydálya és Petek, Homoródjánosfalva, Homoróddaróc, Homoródbene, Pálos, Kaca, Homoród, Székelyzsombor, Mirkvásár és Szászugra, a volt kőhalmi járásból Kőhalom városa, Sövénység, Szászfehéregyháza, Garat, Zsiberk, Lemnek és Dombos.

A Homoród név a meder alakjára utal, a magyar nyelvterület számos helyén előfordul. Jánosfalvi Sándor István Székelyhoni utazás a két Homoród mellett c. művében a Külső- vagy Nagy-Homoród és Belső- vagy Kis-Homoród neveket használta, mely a székely tájszemlélet kifejeződése: a Keleti, Hargita felőli folyóág a Belső-Homoród. Mindkettő a Központi-Hargitából ered és párhuzamosan Déli irányba veszik útjukat. Homoród községnél egyesülnek, és az egyesült Homoród Szászugra határában ömlik az Oltba. Jánosfalvi Sándor István névfejtése: „kivált a külsőnek szinte semmi esése sem lévén jó darab helyt, egészen visszahomorodik s emiatt gyakran kiönt, ámbár Hámerodnak is némelyek szerint neveztethetett a belső, Lövétén fejül a legrégibb időktől fogva volt hámorokról.”

Murádin László szerint a Homoród folyónév magyar közszóból alakult, térszínformára utal, a folyómeder homorú alakjával kapcsolatos; a folyónév a homoró melléknévnek -d képzős származéka (1421: Humrud alakban fordult elő). A völgyben települt falvak tehát a víz nevét kapták.

Homoródmente kisebb tájegységei: a Hargita-hegység előterében elterülő Havasalja (Kápolnásfaluval és Szentegyháza várossal), a Nagy-Homoród vidéke és a Kis-Homoród vidéke. Mezővárossá csak a kettős Oláhfalu (Kápolnásfalu és Szentegyházasfalu) fejlődött. A 19-20. század fordulóján fő jövedelmi forrása az állattenyésztés és a fakitermelés. A faáru forgalma a völgyekben zajlott, viszonylag fejlett volt a malom- és háziipar. A háromnyomásos határhasználat 1850-től terjedt el. Az őszi nyomás (búza, rozs) mellett kialakult a tavaszi nyomás (kukorica, burgonya) is.

Néprajzi és művelődési hagyományokban gazdag, a havasi állattartás, az erdőgazdaság és a csergekészítés hagyományai is élnek. A jó közlekedési utaktól távol, vasút nélkül, gazdasági árnyékban a falvak népességmegtartó ereje gyengül, Homoródmente elöregedése talán megfordíthatatlan.

Települési érdekesség, hogy a falvak zöme a két Homoród völgyében füzérszerűen helyezkednek el, az eredettől egészen Homoród faluig, mely az egykori szász Kőhalomszék (1999: Brassó m.) területe volt. Hmoródmente két végén két kisváros: Szentegyháza és Kőhalom. Aprófalvas vidék, de van óriásfalva (Lövéte), szórványtelepülése (Királyfürdő) és ifjúsági üdülőtelepe (Homoródfürdő).

Zömmel unitárius vallású magyarok lakják. Az ásványvízforrásokat gyógyvizekként alig hasznosítják.