Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Udvarhelyszék dél- nyugati csücskében az Orbán Balázs által Székely Partiumnak nevezett területen, a Nagy- Küküllőbe ömlő Mogyorós patak két oldalán, 358-400 m tengerszint feletti magasságon fekszik.

A falu a II. vh. között Nagyküküllő vármegyéhez tartozott, Héjjasfalva községközponttal, majd 1945-ben visszacsatolták Udvarhely megyéhez. Székelyszenterzsébet önálló község volt, bíró, kisbíró és az esküdtek vezetésével.

A Maros- Magyar Autonóm Tartomány felbomlása után, a megyésítés alkalmával, Székelyszenterzsébet Újszékely községhez tartozott. Újszékely és Románandrásfalva község összevonásával 1988-ban Székelyszenterzsébet községközpont lesz. 1990-ben se szó se beszéd, Románandrásfalvához csatolják, bizonyos személyek közbejárásával. Napjainkban Újszékely községhez tartozik.

Székelyszenterzsébet nevét régi temploma védőszentjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta. Erzsébet II. András magyar király lánya, aki már 15 évesen a türingiai őrgróf felesége. Már 19 évesen özvegy és 24 évesen hal meg Marburgban. A szegények védőszentje.

Szenterzsébet lakosságát a reformáció az 1576-os években érintette, amikor a templomot, mint az unitárius, mint a református közösség egyformán magának igényli, ugyanakkor erős a szombatos közösség is. 

Székelyszenterzsébet első írásos említése az 1332-1337-es pápai tizedjegyzékben szerepel.

1884-1889-ben tagosítottak székelyszenterzsébeti határt és kialakult a hármashatárrendszer. Ennek egyetlen hátránya az volt, hogy a kis területtel rendelkező gazdák egy helybe kapták meg földterületüket és így nem részesülhettek az ingyenes állatlegeltetésben az ugaron. Kicsiny földjüket maximálisan kihasználták és így a földek termőképessége egyre gyengült. Néhány ilyen elszegényedett kisgazda, hogy családja megélhetését biztosíthassa, és földet tudjon venni, a tengerentúlra. Amerikába ment dolgozni. Névszerint csak kettőt ismerünk, Méra Mihályt és Szakács Mózest. Az 1890 es évek elején hazatértek annyi pénzt hoztak, hogy kifizették adósságaikat és még némi földet vásároltak. Újra útrakészültek Amerika felé. A faluból több mint húszan akartak csatlakozni hozzájuk. Benedek Elekhez is eljutott a tömeges kivándorolni készülök híre. Egyik munkatársát, Barabás Endrét, a székelykeresztúri tanítóképző tanárát küldte Szenterzsebetre, hogy tudósítást írjon lapjának. Ő beszélgetett Szakács Mózessel az amerikai tapasztalatokról. Szakácsék Hamburgban ültek hajóra, onnan Clevelandbe, majd Castelba utaztak. Különböző vasgyárakban dolgoztak. Munkájukat megfizették, de napi tizenkét órát dolgoztak még ünnepnapokon is, egészségtelen körülmények között, idegenekkel együtt. Szakács nem biztatta falusfeleit a kivándorlásra, sőt tisztességesen megmondta, hogy „megátkozzátok azt a napot is, amelyiken születtetek, ameddig megszokjátok Amerikában, ha megszokjátok.” Mindezek ellenére 1902 januárjában huszonkét férfi indult útnak. Többen közülük a feleségüket is magukkal vitték, többek között Szabó Mózes és Székely János is. Ők az 1920-as években Chicagóból és Ghipsum Ohioból már az ott született és iskolás gyerekekkel jöttek haza. Az Amerikából hazatért fiatfalvi Burszán János, az eladósodott Orosz Páltól földeket vásárol és egy régi vízimalmot. A vízimalmot teljesen megújította, a patak medrét szabályozza, de mire jövedelmező lett volna vállalkozása, jött az államosítás, és elvették tőle a kommunisták. Az amerikás magyarok mindig szeretettel gondoltak szülőfalujukra. Az ők segítségével sikerült új nagyharangot önteni a falunak. A rajta levő felirat a következő: „Öntette a Székelyszenterzsébeti - Az Amerikai Magyar Ref. Testvérek Segítségével: Ref. Egyház, Nagy Géza lelkész Kálnoki Domokos gondnok, 1921 Seib R.T Nagyszeben” A II. Bécsi döntés után a falu várja a magyarok bevonulását. Nagy Ákos akkori református lelkész ünnepi istentiszteletet tart és kitűzi a magyar zászlót. Ámde a szomszédfalusi román értelmiségiek kieszközölik, hogy a határ, módosítással, jóval fennebb északra a solymosi határhoz kerül. Bevonulnak a románok. Nagy Ákosnak azonnal menekülnie kell. A katonák az esti bálban megállítják a táncot, az egyik, azt mondván, hogy nyomja valami, lehúzza a csizmáját és letekeri lábáról a kapcának használt magyar zászlót. Ezzel a megaláztatással egy nehéz időszak kezdődik Szenterzsébeten. Megindul a mozgósítás. A katonaköteles fiatalok nagy része átszökik Solymosba, azaz Magyarországra. Ők, mint magyar katonák vonulnak a frontra. Akik itthonról, mint román katonák kerültek a harctérre, azok nagy része nem tér haza. Kilenc személy tűnt el a II. világháborúban, nem tudni hol estek el.

Az 1948-as államosítás után az országban és így Szenterzsébeten is, képzett szervezők hiányában, nem tudták elvenni egyszerre a gazdáktól az egyetlen megélhetést biztosító földet. Ezért létrehozták a kulákságot. Így akarták felszámolni a nagybirtokosok után a középparasztságot is. Az átlagos egy családra eső földterület nyolc hektár volt. A kulákokra háromszoros adót róttak, meghatározták, hogy mit termeljenek, és mit adjanak le belőle. Többek között termelniük kellett tormát, köményt, ánizst, cikóriát vagy dohányt. Ünnepeken kirakták a kultúrházból és az iskolából is. A kulákokat munkaszolgálatos katonáknak vitték, a Duna- csatornához vagy bányákba.