Nagymedesér

Nagymedesér a Nyikómente mellékvölgyében, a Léckert - patak völgyfőjében megbúvó kis falu 515 m magasan fekszik a tengerszinttől. Keleten Tordátfalva, északon Kismedesér, délen Székelyszentmiklós határolja.

Nagymedesér vagy Medesér két XIII. századbeli helységen (Körtvefa, Szénakert) települt. A két középkori falu eltűnése a tatárjárás idejével magyarázható. A tatárdúlást túlélők védettebb helyre menekültek, s a megmaradt lakók alapították Nagymedesért.

A medesér szó eredetileg pataknév. A kisebb vízfolyásos ér, patak időnként kiszáradó medrű volt: innen az elnevezés. A nagy jelzőt a Székelykeresztúr vidékéhez tartozó Kismedesér újkori falujától való megkülönböztetéseként kapta.

Az első írásos feljegyzés a faluról 1566-ból származik. Ekkor János Zsigmond hadában „Meddeser" 10 lófővel szerepelt.

A falu lakossága unitárius. A XII. században római katolikus Nagymedesérnek nem volt temploma, Székelyszentmiklós filiájaként működött. Az 1600-as évek elején önállósult és a XVIII. században unitárius anyaegyház lett. A régi, késő-középkori, kőből épített, zsindellyel fedett unitárius templomot 1805-ben építették újra. Megtartották a két gótikus kapuzatot (egy félköríves késő gótikust és egy csúcsívest az érett gótika korából), melyeket a torony külső bejáratába és toronyból a hajóba nyíló bejáratba helyeztek el. A mai kazettás mennyezet 1810-ből való. A XIX. századba épült templom Hargita megye műemlékeként szerepel.

Egyedi látványosságot nyújt még a templom tornyában egyik bizonyíthatóan legrégebbi (1496) harangja is.