Nagygalambfalva

A falu Székelykeresztúrtól 10 km-re keletre a Nagy-Küküllő középső szakaszán, annak jobb partján a Nagygalambfalvi völgymedencében terül el. Bögözhöz tartozott, 2004-ben vált ismét önálló községgé. A település belterülete szögekre oszlik: Templomszög, Patakszög, Alszög, Fölszög, Malomszög (a szög falurészt jelent)

1334-ben Galamb néven említik először. A falu délkeleti végétől nem messze a Vágás-patak feletti Vártető nevű hegycsúcson nagy kiterjedésű vár maradványai látszanak. A vár valószínűleg dák eredetű, használata a római korban megszűnt, de a középkorban a lakosság menedékhelyként még használta. A szomszédos Lesőhegy csúcsán a várnak egy őrtornya állott.

A településen már 1566-ban létezett iskola. Erről a székelyudvarhelyi református egyházmegye levéltárában található jegyzőkönyv bejegyzése tanúskodik, mely szerint az akkori iskolamester így ír alá egy végrendelet: "Én Galambfalvi Pál Diják ki vagyok ith galambfalwaj mester." 1566. május 11. Az 1870-es években épült kőiskolát mára átalakították, benne tornaterem, könyvtár és helytörténeti gyűjtemény kapott helyet.

A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Székelykeresztúri járásához tartozott.

A nagygalambfalvi református templom

A nagygalambfalvi református templom építési ideje a román kori stíluselemek szerint, a 13-14. század fordulójára tehető. A hajója is ugyanabban a korban készült, de az átmeneti gótika jelei is fellelhetők rajta.

Nagygalambfalva templomának második építési szakasza már az érett gótika idejére esik. Akkor sokszögzáródású, támpillérsoros, bordás keresztboltozatú szentély épült, amely a lándzsaíves ablakok, a bordaprofilok, az Anjou-liliomos címerpajzs tanúsága szerint a 14. század közepén készült el.

A harmadik, késő gótikus építkezési szakasz idején, a 15. század második felében, vagy a 16. század elején a hajó kapott boltozatot. A hajó boltozatát 1789-ben kazettás mennyezettel helyettesítették. 1816-ban a diadalívet lebontották, a szentély bordás boltozatát szintén kazettás mennyezet váltotta fel.

A hajó északi falán a 14. század utolsó negyedében készült freskók láthatók. Az 1970-ben feltárt falképek közül az első a betegeket ápoló Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja. A négyalakos kompozíció jobb oldalán sugaras glóriával, Erzsébet alakja látható, vörös palástja alatt apró piros mintával díszített szürke ruhát visel. Előtte egy beteg ül, akire egy hosszú ruhás lány vizet tölt egy korsóból. A kép másik oldalán egy ágyban fekvő alakja körvonalazódik, fölötte felhőből alányúló, glóriás Istenkéz látszik.

A második kép Mária megkoronázása Krisztus és angyalok környezetében. Az ötalakos kompozíció középpontjában a korona alatt fejét lehajtó Mária ül, kezét ölében pihenteti, fejét és testét fehér köpeny fedi, alatta vörös színű ruhát visel. Mellette a feléje forduló, ülő Krisztus alakja látszik, akinek glóriáját levélszirmokká alakított sugarak alkotják. A fő alakot zenélő angyalok veszik körül, jobbra két glóriás, kiterjesztett szárnyú angyal, az egyik hegedűt, a másik lantot tart a kezében. A kép bal oldalán kilencsípú orgonán játszó, angyal látható, az orgonasípok emelkedő sora kilép a keretdíszre. A jelenet háttere sötétkék.

A harmadik kép Szent Dorottyát ábrázolja, amint kosarat nyújt a glóriás Jézus felé. A falkép a mellette lévő repedés miatt sérültebb az előbbieknél. A háttér felső fele világoskék, alsó része okker és szürke. A rózsaág, Dorottya palástjának szegélye és cipője a belső keretvonalon túlra nyúlik.

Mindhárom jelenet nagyon jól komponált, a díszes keretbe foglalt mezőket az alakok teljesen kitöltik.