Homoródalmás

Homoródalmás az egykori Udvarhelyszék második legnépesebb nagyközsége. Gróf Teleki József 1799-ben ezeket írja Almásról: „igen szép és nagy unitárius falu; melly az Vargyas és Homoród vizei közt van”.

A faluról az első írásos emlék az 1333-1334. évi pápai tizedjegyzékben maradtak fenn. A ma is jelentős erdővagyonnal rendelkező faluról Jánosfalvi Sándor István a következőképpen morfondírozik: „Ezen falu régentén erdők torkában találta magát, inkább lehetett volna Makkosnak vagy Vadalmásnak, mint jóféle, szelíd Almásnak nevezni”. Homoródalmás néven 1609-ben említi először egy kiváltságlevél, a hét kisfalu összeolvadásából - Almás, Kakod, Benesfalva, Varjas, Benczőfalva, Czikefalva, Ipacs - kialakult mai települést.

Az almási faluturizmusnak hagyományai vannak. Nevezetességekként az akkor még meglévő eredeti székely népviselettel, a kezdetleges mészégető katlanokkal, a régi és az újabb időkből származó templomromokkal, valamint a gyönyörű kilátással bíró kirándulóhelyekkel csalogatták a főleg anyaországi turistákat. Az 1941-ben megjelent „Az utas könyve” a nyaralásra és üdülésre alkalmas községek között ajánlja a Budapesttől 780 km-re fekvő 2900 lakosú nagyközséget, ahol „fizetővendéglátásként magánosoknál kapható penziószerű ellátás (szállás és étkezés) napi 4-6 pengőért. Szoba napi ára 1-1,5 pengő. Szükség esetén vendéglői ellátás vagy közös étkezés is biztosítható.”

Gazdasági életében fontos szerepet játszott a földművelés és állattenyésztés mellett a mészégetés. Udvarhelyszék leghíresebb mészégetői voltak az almásiak, az égetett meszet elvitték szekéren a Nyárádmentére, Mezőségre, Küküllők vidékére, ahol az égetett meszet gabonára cserélték. A mészégetés és az égetett mész árusítása bizonyíthatóan a XVIII. század végétől a kollektivizálásig a falu többségének fontos jövedelemforrása volt. A mésszel-járásnak a távoli vidékekre gazdasági haszna mellett társadalmi jelentősége is volt: a különböző régiók közötti gazdasági cserék mellett, etnikai, kulturális kapcsolatokra is alkalmat nyújtott. Egykor tíz mészégető kemence - katlan - volt a faluban.

Ezenkívül jelentős volt az erdőkitermelés, a sajt- és túrókészítés. Az almási túró egykor igen keresett élelmiszer volt a környező városok piacain - Székelyudvarhely, Csíkszereda, Brassó.

Az 1562. évi székely felkelés leverése után az udvarhelyi vár élére állított kapitányok és a széki királybírók az új hitelveket vallották (Pekri Gábor, Bánfi Pál, Telegdi Mihály, Kornis Farkas). A történeti kutatás szerint „az unitarizmus Udvarhelyszéken a két Homoród vidékén a Kornisok aegisze alatt terjedt el…” A homoródszentpáli Kornis családnak birtokai és jobbágyai voltak a két Homoród mente falvaiban. Almáson a Kornis családnak a XVI. század második felében nem volt birtoka, a falu áttérése az unitárius hitre a két Homoród mentén zajló hitújító mozgalom részeként mehetett végbe. A pontos időpont ismeretlen, valószínűnek látszik, hogy a folyamat a XVI-XVII. század fordulójáig befejeződött. Az udvarhelyi esperesség római katolikus parókiáinak és filiáinak XVII. század eleji nyilvántartásában nem szerepel Almás. (Mihály János)

A falunak korábban két temploma is volt, a második templomot 1694-ben kezdték építeni, de nem ért meg egy évszázadot, mivel már 1789-ben használaton kívüli „romladozott állapotban” volt. A mai templom építésének szüksége nemcsak abban mutatkozott meg, hogy a „templomunk hasadott sok helyeken földig”, hanem abban is, hogy a hívek száma gyarapodott és a templom szűknek bizonyult: „... az Isten számát mü népünknek/ Annyéra nevelte felekezetünknek/ kiknek egyforma volt vallása hitünknek/ Hogy ne legyen elég hellj ott seregünknek” - írta a templomépítő lelkész Barabás Sámuel az építésről szóló verses beszámolójában.

A most álló templom építésének engedélyét 1782-ben kérelmezték, az építés 1785 szeptemberében kezdődött. A templom mai külső formáját a kőkerítéssel együtt 1796-ra nyerte el. A 52 méteres torony a legmagasabb unitárius toronynak számít. 1909-ben az egyházközség egy 880 kg súlyú harangot öntetett az aradi Hönig Frigyes mesterrel. Ez a harang és az 1770-ben öntött kisebb harang 1916 októberében a háborús rekvirálás áldozata lett. 1926-ban Nagyszebenben öntette az egyházközség az Almásról Amerikába elszármazott unitáriusok támogatásával a mai nagyobb harangot, melynek súlya 700 kg.